Az összehasonlító elemzésben két id Software-hez kötődő FPS, a Doom Eternal (The Dark Ages – Revelations DLC) és a Quake (Dawn of the Machine DLC) legújabb kiegészítő epizódjai kerülnek górcső alá. A szerző egyéni élményein keresztül mutatja be, hogyan fejlesztik tovább mindkét cím a korábbi játékmechanikákat, miközben kihívás elé állítják és néhol provokálják is a játékosokat.
A Doom: The Dark Ages – Revelations súlyosabb történeti háttérrel és a főhős, a Doom Slayer múltjára reflektáló, trauma-feldolgozó motívumokkal bővíti a sorozatot. Változatos új eszközök és ellenségek mellett a pályák vizualitása is kiemelt hangsúlyt kap, azonban a játékos könnyen elveszhet a rá zúduló lore-részletekben és a nehézségi szintek hullámzásában.
A Quake: Dawn of the Machine epizód egy mindent újragondoló, kifacsart Quake-élményt tár a játékos elé, ahol korlátozott kezdő erőforrások, meglepő pályastruktúrák és titkok, runák keresésére épülő, non-lineáris visszatérő játékmenet és pszichológiai manipuláció várja az oldschool rajongókat. Az új ellenfelek, illetve a korábbiak kíméletlen és váratlan funkcióváltásai is folyamatos gyanakvásra kényszerítik a játékost.
Miközben mindkét DLC elismerésre méltó alkotói kreativitásról és technológiai bravúrról tanúskodik, felmerül a kérdés: hol húzódik a határ a kihívás és a játékos felesleges frusztrálása között? A felszín mögött az is felvetődik, vajon ezekkel a kiegészítőkkel valóban méltó módon tudják-e folytatni, illetve lezárni legendás szériáikat a fejlesztők, vagy újabb rejtett csapdákat helyeznek a veterán rajongók elé.
