Az alkotó egy szokatlan formát választ: olyan videótémák „szellemeit” idézi meg, amelyeket sohasem valósított meg. Könnyed és személyes hangvételben vezeti végig a nézőt azokon az ötleteken, gondolatokon, amelyek valamilyen okból végül a fiókban maradtak.
Érdekfeszítő párhuzamokat von, például a videojátékok ‘iker főgonoszai’ és a görög mítoszok között, vagy bemutatja, hogyan mesél el egy-egy játék, mint a Silksong, történetet szavak nélkül. Felveti azt a kérdést is, mitől válik egy videojáték-főellenség harc emlékezetessé, és hogyan válik egy-egy műfaj jellegzetessé egy új ötlettől vagy koncepciótól.
További témák között szerepel a graffiti jelenléte a videojátékokban, amely szerinte különleges atmoszférát teremt, illetve vizsgálja a közösségi média és a popkultúra hatását a művészidentitásra, párhuzamot vonva Clara Bow és az ‘Oshi No Ko’ anime között. Elgondolkodtató kérdést tesz fel: Vajon mennyire válik eladható termékké az emberi személyiség és magánélet?
A személyes élmények és alkotói válságok is hangsúlyosak, például milyen nehézséget okoz, ha egy másik alkotó megelőzi egy témában, vagy ha egy jó ötlet egyszerűen nem akar összeállni. Zárásként a filmek – különösen az 500 nap nyár – hatásairól vall, kiemelve, miként változik a mű üzenete, ahogy az ember érik és újraértelmezi saját múltját.
