Slavoj Žižek elmélyült beszélgetése a tudatosság természetét, a szabadság radikális szintjeit és a pszichoanalízis fogalmait járja körül. Szóba kerül, hogyan lehet a szabadságot nemcsak társadalmi szerződések szintjén, hanem egészen mély, akár önpusztítással határos döntésekben is értelmezni: példaként állítja Freud halálösztönről alkotott felfogását, miszerint ez a hajtóerő a végtelen önmegsemmisülés vagy halhatatlanság iránti vágyat fejezi ki.
Az önazonosság kérdése kapcsán Žižek megkülönbözteti a tudatosság önreflexív, másokhoz kötött létrejöttét. Felveti, hogy identitásunk csak a körülöttünk lévők rejtélyes viszonyrendszerében alakulhat ki – ezért az a kérdés, hogy mások mit akarnak tőlünk, alapvető létélmény és egyúttal szabadságunk forrása is lehet.
Az Anil Seth által képviselt elmélet – tudatosság, mint kontrollált hallucináció – viszonylagosságára is reflektál. Žižek hangsúlyozza, hogy az ember nemcsak túlélésre és önfenntartásra törekszik, hanem képes arra, hogy a halálvágy vagy önpusztítás radikális döntésén keresztül lépjen túl ezen a horizonton: ebből fakad szerinte a társadalmi erkölcs is, valamint a kollektív áldozatvállalás szélsőséges példái.
Végül érdekes ellentmondásokat vázol fel: szóba kerül a paranoia kognitív mechanizmusa, a másokhoz való viszonyból fakadó bizalmatlanság, illetve az, hogy a valódi szabadság feltétele az, ha sohasem átláthatók teljesen mások szándékai. Külön kérdésként merül fel, hogyan kapcsolódik mindez az önismerethez és az emberi kommunikáció mélyebb rétegeihez.
