Az előadás a szoftveres és hardveres „artefaktumok”, azaz tárgyi örökségek múzeumi bemutatásának sajátosságait vizsgálja egy frissen megnyitott németországi kiállítás példáján keresztül. A központi téma az, hogyan lehet a múlt század közepéről származó, korai számítógépes szoftvereket úgy rekonstruálni és bemutatni, hogy azok élményt nyújtsanak a mai látogatónak – legyen szó történészekről, retro számítástechnika-rajongókról vagy laikus érdeklődőkről.
Különös hangsúlyt kap a Whirlwind nevű, az 1940-es évek végén készült MIT-kutatási számítógép megőrzése és interaktív emulációja. Bemutatásra kerülnek az egykori berendezések (például mágneses magmemória, vezérlőpanelek, vektoros CRT-kijelzők és light gun), valamint azok modern rekonstrukciói. Az előadás felveti, hogy milyen kompromisszumokat kell kötni a hitelesség és a látogatóbarát bemutatás között, például hogyan lehet egy 2500 négyzetlábas gépterem érzetét átvinni egyetlen modern rack szekrénybe.
A szoftverrestaurálás során előkerülnek korabeli programok – játékok, fizikai szimulációk, katonai alkalmazások –, amelyek visszafejtése, javítása, illetve hiányzó részeinek pótlása is része a kiállítás élményének. Mindezek kapcsán az előadás reflektál arra, hogyan ismerhető fel, mi tekinthető eredetinek és mi rekonstrukciónak. Szó esik a szoftverproveniencia, a felhasználói élmény és a történeti hitelesség összefüggéseiről, valamint a modern emulációk szerepéről a múlt visszaidézésében.
Végül felvetődnek olyan izgalmas kérdések, mint hogy hogyan őrizhetők meg napjaink összetett, gyakran zárt szoftverrendszerei a jövő számára; mit jelenthet az „eredeti” vagy „valósághű” egy virtuális környezetben, és hogyan lehet az újjáélesztett kódot releváns élménnyé formálni a nagyközönség számára.
