Az elmúlt év videojátékaiban olyan meghökkentő pillanatokat élhettünk át, amelyek szó szerint ledöbbentették a játékosokat. Ezek a jelenetek sokszor teljesen váratlanul, akár a játék történetének csúcspontján, akár egy jelentéktelennek tűnő fordulat közben jelentek meg, és gyakran új színt vittek az élménybe, legyen szó abszurd táncjelenetről vagy hátborzongató rituáléról.
Sok játékban a narratíva egészen a végéig csavarodik: például a Death Stranding 2 kulcsfigurájának valódi identitása és a megdöbbentő színpadi produkció, vagy a Clare Obscure családi tragédiájával átszőtt, világfelforgató titkai. A Hollow Knight: Silk Songban pedig a rejtett harmadik felvonás teljesen megváltoztatja az eddigi játékmenetet, és a szokásos befejezés helyett egészen új kalandokba sodor minket.
Néhány cím feszegeti a történetmesélés határait, például a Kronos: The New Dawn időhurkos tragédiája vagy a No, I’m Not Human egészen absztrakt, értelmezhetetlen fordulatai. Az is előfordul, hogy egy klasszikus játék, mint a Donkey Kong, hosszú hiányzás után visszahozza a régi főgonoszt egy elképesztő, Dark Souls-szerű végső harcra.
Felmerülnek olyan kérdések is, mint: Meddig újítható meg a játéktörténet alapjaira épített világ? Lehet-e egy sorozat lényege a meglepetés? El tudnak-e a készítők szakadni a rajongói elvárásoktól, hogy valami váratlanul őrültet mutassanak? Ezek a példák arra ösztönöznek, hogy újra megvizsgáljuk, mi minden lehetséges a videojátékok világában.
