A friss laboratóriumi kísérlet során fizikusokat foglalkoztatott az idő eredetének kérdése, amely mindig is alapvető rejtély volt a tudományban. Ebben a projektben ultrahideg rubídiumatomokat használtak, amelyeket egy csapdában, lézerek és elektromágneses mezők segítségével két részre osztottak egy fényből készült akadállyal. Az egyik felhő az általunk megfigyelt univerzumot, míg a másik a háttérként szolgáló környezetet szimbolizálja.
Az atomok oszcillálnak a két rész között, hasonlóan egy labda mozgásához egy völgyben. Érdekes kérdés merül fel: ha az egyik oldalon megnő az atomok száma és ezzel együtt az entrópia, tekinthető-e ez az idő múlásának a rendszeren belül?
A kutató azt vizsgálta, hogy a rendszer entrópiáját figyelve definiálható-e egy belső idő, amely közel ugyanúgy rendezi az eseményeket, mint a laboratóriumban mérhető idő. Ez a megközelítés támogathatja azt az elképzelést, hogy az idő nem egyetemes, hanem rendszerek közötti kölcsönhatásokból emelkedik ki csupán, nem úgy, mint az Einstein általános relativitáselméletében, ahol az idő alapvető kategória.
Ezzel az eredménnyel a kutatók fontos kérdéseket vetnek fel: vajon tényleg mérhetjük-e az időt óra nélkül, és az idő valóban csak az entrópia növekedésére vezethető vissza? Lehetséges, hogy mindaz, amit az idő folyásáról gondolunk, csak egy rendszer belső viszonyaiból származó emergens jelenség?
