Napjainkban az amerikai kultúrában különös hangsúlyt kap az a gondolat, hogy a fájdalomnak mindenképpen tanulsággal kell szolgálnia. Sokak számára a célkeresés valódi megszállottsággá vált, amiből újfajta társadalmi jelenségek – az úgynevezett „cél-szörnyek” – születtek.
Felmerül a kérdés: mindig mindennek van oka, vagy vannak megmagyarázhatatlan rossz dolgok is az életben? Egyesek szerint minden szenvedés mögött magasabb rendű tanulság keresendő, míg mások óvnak attól, hogy mindent túlzottan értelmezni próbáljunk.
Megfogalmazódik az az igény, hogy mindannyian egyértelmű magyarázatra vágyunk, amikor szembesülünk a gonosszal vagy a szenvedéssel. De vajon mindez csak a spirituális biztonságérzetünket szolgálja, vagy valójában elidegeníthet minket saját érzéseinktől?
Végül felvetődik, hogyan tudunk szembenézni a veszteségekkel. Mi az, ami valóban segít megőrizni a gyász méltóságát anélkül, hogy mindenáron tanulságot keresnénk, akár önmagunk, akár mások fájdalmában?
