Az emberi civilizáció jövőjéről való gondolkodás nem korlátozódik a csillagrendszerek vagy galaxisok meghódítására. Egy még merészebb elképzelés: van-e lehetőségünk mesterséges univerzumokat teremteni? A téma nemcsak a szimulációk és számítógépes világok fejlesztésére fókuszál, hanem valódi, fizikailag létező új téridő-tartományok – úgynevezett baby-univerzumok – létrehozására is.
Filozófiai és etikai kérdések egyaránt felmerülnek: miben különbözik egy fiktív világ egy szimulált vagy fizikai univerzumtól? A különféle mesterséges világtípusok – például al-univerzumok (subverse), mag-univerzumok (seedverse) és szuperuniverzumok (superverse) – eltérő módokon kapcsolódnak teremtőjükhöz és a valósághoz. Az elméleti lehetőségek között szerepel, hogy mennyire függ egy szimuláció az azt működtető rendszer „alapzatától”, valamint hogy létezhetnek-e technikailag független, magukban továbbélő univerzumok.
Az elméleti fizika több eszköze – például fekete lyukak, vákuumbuborékok, infláció, vagy akár a holografikus elv – felhasználható lenne egy új kozmosz létrehozására. Felmerül a kérdés: képes lenne-e egy civilizáció úgy beavatkozni a kozmikus folyamatokba, hogy szelektíven indítsa el, vagy akár meghatározza egy új világ természeti törvényeit?
Másik jelentős szempont az etika. Milyen felelősséggel tartozik a teremtő egy általa létrehozott, érző lényeket tartalmazó univerzummal szemben? Hol húzódik a határ az alkotás, a gondoskodás, illetve a szabadság között? A teremtés természetének vizsgálata újraértelmezi a klasszikus erkölcsi dilemmákat és a Fermi-paradoxon értelmezését is.
