Az európai villamosenergia-rendszer előtt álló egyik legnagyobb kihívás az, hogy az évtized végéig hatalmas mennyiségű megújuló energia termelését kell kiépíteni a klímacélok és az energiaszuverenitás eléréséhez. Bár a szélerőművek és naperőművek létesítése már nem a legfőbb akadály, egyre inkább a hálózatba történő integráció, illetve a villamosenergia-hálózathoz való csatlakozás jelenti a szűk keresztmetszetet.
Új hálózati összeköttetések kiépítése lassú, költséges folyamat, amely gyakran helyi ellenállásba is ütközik. Felmerül viszont a kérdés: mi történik, ha a szükséges hálózati kapacitás egy része már most is rendelkezésre áll, de alulhasznált?
Az EMBER elemzése szerint hét európai országban jelentős mennyiségű szél- és napenergia köthető be a meglévő vízerőműves hálózati kapcsolatok mellé, így kihasználatlanságuk lehetőséget ad a komplexebb rendszerek kialakítására. Ennek technikai alapja a ‘hibridizáció’, ahol például egy vízerőművet kiegészítenek nap- és szélerőművekkel úgy, hogy az össztermelés nem haladja meg a hálózati csatlakozási kapacitást – mindezt fejlett vezérlőrendszerek segítségével.
Portugáliában és Spanyolországban már működnek ilyen hibrid létesítmények, ahol például a napenergia-termelést a vízerőmű tevékenységéhez igazítják, és így optimalizálják a rendszer kihasználtságát. Ezek a modellek nagy lehetőséget jelentenek Európa energiarendszerének hatékonyabb kihasználására, de felmerülnek jogi, szabályozási és technikai kérdések is a megosztott hálózati kapcsolatok kezelése kapcsán: például melyik technológia mikor és mennyit exportálhat, hogyan történik a mérés és a szabályozás, illetve miként kezeli ezt a rendszer a felügyeleti szervek szempontjából.
Nem arról van szó, hogy teljesen újak ezek a megoldások, inkább az a fő kihívás, hogy a jelenlegi szabályozói környezet mennyire képes lekövetni és támogatni az ilyen innovatív, integrált megoldásokat, valamint hol vannak még további kihasználatlan lehetőségek Európa vízerőművei körül.
