Több mint százmillió évvel ezelőtt, a mezozoikum korszakában, a korai emlősök mindennapjait az életért folytatott küzdelem határozta meg. Ezek a kis lények gyakran a dinoszauruszok elől menekültek, és alig érték meg az öregkort, így a túlélés feltételei rendkívül kegyetlenek voltak számukra.
Ez a hosszú időszak komoly nyomot hagyott az emlősök fejlődésében és genetikai örökségében. Felmerül a kérdés: vajon az ekkor tapasztalt evolúciós nyomás miatt öregszünk jóval gyorsabban, mint sok más gerinces? Kutatók új elméleteket dolgoztak ki, amelyek szerint a ragadozók miatti korai elhalálozás lehetővé tette, hogy bizonyos öregedést gyorsító mutációk megragadjanak populációinkban.
Érdekes ellentét figyelhető meg a különböző gerinces csoportok között: míg egyes hüllők, halak vagy kétéltűek képesek regenerálódni, hosszú életűek lehetnek, és lassabban öregednek, addig az emlősök testében ezek a védőmechanizmusok hiányoznak vagy elgyengültek. Mi okozta ezt a különbséget, és tényleg a dinoszauruszok világa formálta ilyen meghatározóan a mi evolúciós utunkat?
Felmerül a kérdés, miért nem működnek nálunk olyan DNS-javító vagy regenerációs folyamatok, amelyek segítenék a lassabb öregedést. Az egyik új tudományos hipotézis, a Longevity Bottleneck elmélet azt vizsgálja, hogy a mezozoikum időszakának kényszerpályája véglegesen befolyásolta-e az emlősök biológiáját. A kutatók fosszilis bizonyítékokat is keresnek arra, hogy mennyi szerepet játszottak ezek a történelmi előzmények az öregedési folyamatok kialakulásában.
