Egy humoros, filozofikus hangvételű beszélgetés során különböző nézőpontok ütköznek a videojátékok történetmesélésének módszereiről. Az egyik szereplő kiemeli, hogy sok játék, köztük a Sagebrush, gyakran inkább a szimpátiára épít, nem pedig az empátiára, ezáltal a játékos néző, nem résztvevő lesz.
Felmerül a kérdés: hogyan lehetne jobban átadni a főszereplő érzéseit a játék mechanikáin keresztül? Az is vita tárgya, hogy mikor sikeres egy játék ilyen szempontból; vajon akkor, ha a játékos valóban a történet részesévé válik, vagy ha inkább kívülállóként szemléli a cselekményt?
A beszélgetés kitér arra is, hogy a fejlesztői szándék mennyire számít: érdemes-e visszanyúlni a megszokott eszközökhöz, vagy új, empátiát kiváltó mechanikákkal érdemes-e kísérletezni? Külön érdekesség, hogy a vitapartnerek közt egy mesterséges intelligencia is szerepel, új nézőpontot adva a témához.
