A
A
  • Angol
  • Magyar
  • 58 perc

Első személyű kamera: a valóság és illúzió határán

A videó az első személyű kameranézőpont, a filmek, videojátékok (különösen a testkamerás FPS-ek), valamint a rendőri testkamerák vizuális és társadalmi hatásait vizsgálja, és izgalmas kérdéseket vet fel a valóság és annak közvetítése kapcsán.

Az Unrecord nevű, francia fejlesztésű játék bejelentése után elszabadult az internet, mivel elsőre szinte valódinak tűnő testkamerás FPS gameplay-t mutatott be. A különleges vizuális stílus, amely torzított, halszemoptikás látószöggel, fény- és színkezeléssel, hibákkal és szennyeződésekkel dolgozik, erős vitaindítót jelentett: miért tűnik „valódinak” egy videojáték, ha annak látszólag épp hibái és hiányosságai keltenek ilyen benyomást?

Az alkotás összehasonlítja a játékokban és filmekben alkalmazott első személyű nézőpontokat: a klasszikus noir- és horrorfilmek kísérleti első személyű jeleneteitől kezdve a slasher filmekkel, egészen a modern akciófilmekig és a testkamerás dokumentumfilmekig. Vizsgálja, hogyan hat ránk, amikor a kamera közvetlenül a szereplő szemszögét ábrázolja, és hogyan kavarta fel a tömegek érzékelését a found footage műfaj, illetve a Doom megjelenése után videojáték-esztétikába beépített első személyű perspektíva.

Érdekes történeti áttekintést kapunk arról, miként alakultak ki különböző első személyű kamera-effektek mind a filmművészetben (Lady in the Lake, The Blair Witch Project, Hardcore Henry) és a videojátékokban, továbbá arról, hogy a technológiai fejlődés hogyan tette lehetővé a házi kézikamerás, majd már-már extrém sportos, sisakkamerás látványvilág létrehozását.

A bodycam-hatás ma már nemcsak a játékesztétikában, hanem a rendőri testkamerák elterjedésével társadalmi jelentőséget is kapott. Az alkotó felteszi a kérdést: valóban képesek ezek a kamerák „valóságot” közvetíteni, vagy éppenséggel manipulálják a néző értelmezését? Arra is rávilágít, hogy a testkamerás szemszögben szinte mindig a hordozó személye válik láthatatlanná, ezzel különösen a hatalmi pozíciókban veszélyes vizuális nyelvezetet teremtve.

Végül a videó a legújabb filmes kísérleteket emeli ki, mint például a Nickel Boys-t, amely az első személyű nézőponttal nemcsak technikai bravúrt, hanem érzelmi mélységet is képes közvetíteni. Elgondolkodtató kérdés marad, vajon létezik-e hiteles, minden közvetítő szándékot mellőző, pusztán az érzékelésünket visszaadó első személyű kamera?