Az erősítőpiacon egyre többen keresik a kompaktabb, könnyebben kezelhető készülékeket, a monoblokk erősítők viszont továbbra is a hangminőség szerelmeseinek körében kedveltek. Ebben az összehasonlító tesztben a Burson Timekeeper Voyager Monoblock erősítői kerülnek fókuszba, amelyek több szempontból is meglepetést okoznak.
Felmerül a kérdés, miért választaná valaki a monoblokk erősítőket a sztereó egységekkel szemben. Szóba kerül a csatornák teljes elválasztása, a zajszint, illetve a valódi balansz bekötés jelentősége is, főként XLR bemenettel. A teszt során a különféle előerősítőkkel és DAC-kkal való párosítás is vizsgálatra kerül – köztük ikonikus modellek, amelyek jelentősen befolyásolják a hangképet.
Minden beállítás mellett központi téma a hangzás karaktere: testesség, mélység, átláthatóság és a dinamika, illetve az, hogyan viszonyulnak a Burson monoblokkok a méregdrága hifi riválisokhoz, például a Pass Labs, AGD vagy ModWright modellekhez. Kiemelt figyelmet kap a szinte teljes csend, az elképesztően alacsony zajszint, valamint az, hogy milyen kompromisszumokat kell vállalni a masszív Class A üzemmód miatt – például tekintélyes hőtermelés formájában.
Szóba kerülnek a gyártói filozófiák, az ausztrál Burson kis példányszámú, szenvedéllyel készített eszközei, és az a kérdés, vajon mennyire éri meg ebben az árkategóriában az ilyen monoblokkokat választani, főleg a high-end piac elképesztő árszínvonalán. Több DAC-ot, előfokot és hangfalat is párosítanak az erősítőkkel, hogy feltárják azok szinergiáit és esetleges korlátait.
