Gyakran egyszerűen megmérjük egy tárgy tömegét vagy súlyát a Földön egy mérleg segítségével, de mi a helyzet olyan gigantikus objektumokkal, mint a Föld vagy más bolygók? A tudósok több fantasztikus technikát is kidolgoztak annak érdekében, hogy meghatározzák ezeknek az égitesteknek a tömegét, még akkor is, ha nem helyezhetjük rájuk egy hagyományos mérleget.
Régi mérési kísérletek, mint például a súlyos plumb bob elhajlását vizsgáló hegyi kísérletek, vagy Henry Cavendish nevéhez fűződő gravitációs mérések, mind segítettek megbecsülni a Föld átlagos sűrűségét és tömegét. Ezek az eljárások érdekes módon kapcsolják össze a fizika alapjait, például a gravitációs állandót és a mozgástörvényeket minden bolygó tömegének meghatározásához.
Napjainkban kifinomultabb módszerek – műholdak és űrszondák, mint a Juno Jupiter körül – teszik lehetővé, hogy akár elképesztő pontossággal is meghatározzuk a naprendszerünk nagy bolygóinak tömegét. Megfigyelhető például, hogyan befolyásolják egy bolygó holdjai vagy a körülötte keringő űrszondák pályáját gravitációs vonzása révén, és ebből számítható ki a tömege.
Az exobolygók tömegének mérésében is jelentős áttöréseket értek el a radiális sebesség, az asztrometria, valamint a gravitációs mikrolencsézés révén. Ezek nemcsak a csillag körüli bolygókra alkalmazhatók, de még a magányos, úgynevezett ‘csavargó’ bolygókra is – amelyek nem keringenek egyetlen csillag körül sem. Ezek a módszerek egyben olyan izgalmas kérdéseket is felvetnek, mint például: hány elhagyatott bolygó vándorolhat a Tejútrendszerben, és miként tudjuk meghatározni azok adatait, mikor fényük alig észlelhető?
Büszkén tekintenek vissza azok az asztronómusok, akik a legújabb mikrolencsézési és parallaxis mérésekkel már az első szabadon lebegő bolygó tömegbecslését is elvégezték — új lehetőségeket nyitva ezzel az univerzum legeldugottabb planétáinak feltérképezésére.
