Mit jelent, ha egy videojáték a saját folytatását rejti el önmagában? Ebben a videóban különféle játékokat ismerhetünk meg, ahol a folytatás vagy egy teljesen új fejezet váratlanul jelenik meg a cselekmény során, gyakran a játék történetének vagy mechanikájának részeként.
A szerző vizsgálja, mennyire tudatosan játszanak el ezek a címek a metanarratívával: miként teremt kapcsolatot a játékos és a játék között, amikor hirtelen átcsúszunk egy új, „második részbe”, vagy amikor a játék maga reflektál arra, hogy csak egy médium, ami sorozatként újra- és újraírható.
Szó esik az Earth Defense Force széria sajátos számozási és időhurkos narratíváiról, a World of Goo sorozat extrém idő- és térbeli ugrásairól, valamint a Stanley Parable folytatásának rejtett formájáról, ahol maga a játék újradefiniálja a folytatás fogalmát a játékos számára. Milyen érzés, ha egy cím sosem ad igazi lezárást, vagy ha a folytatás egy alternatív világként, újabb döntési lehetőségként jelenik meg?
Felvetődik a kérdés: mennyire lehetséges valóban „új” részt készíteni úgy, hogy a játék mechanikái, témái, folyamatai örökké visszatérnek? Vajon meddig működhet egy sorozat, ha minden folytatás önreflektív vagy körkörös szerkezetű lesz?
