Az előadás egy különös történettel indít: a ‘csontzene’ világába kalauzol, ahol a Szovjetunió fiataljai tiltott amerikai zenéket csempésztek be, és sokszorosították elhagyott röntgenlemezekre vágva barázdákat. Ezeknek a lemezeknek nemcsak a külsejük volt figyelemre méltó, hanem a szerepük is, hiszen segítettek továbbadni és megőrizni a zenét olyan időkben, amikor a cenzúra szigorúan korlátozta a hozzáférést.
Az előadó azt vizsgálja, hogyan változott meg a médiafogyasztás azóta, hogy a streaming uralkodóvá vált. Ma szinte minden elérhető egy kattintással, azonban felmerül a kérdés: mi veszett el azzal, hogy a fizikai hordozók háttérbe szorultak? Az új rendszer előnyei mellett a tartalmak kiszolgáltatottá váltak a médiaóriások döntéseinek, és gyakorlatilag egyik pillanatról a másikra eltűnhetnek a kínálatból.
Érdekes történelmi példák is előkerülnek: hogyan élt túl a ‘Nosferatu’ című film a megsemmisítési parancs ellenére, és mit mond ez a fizikai hordozók tartósságáról. Az előadás felveti a kérdést, hogy a digitális világban mennyire vagyunk kiszolgáltatva annak, hogy mit nézhetünk és hallgathatunk meg, valamint hogy mit veszthetünk el örökre, ha mindent pusztán online elérhető formában őrzünk.
Az előadás arra ösztönöz, hogy gondoljuk át: milyen értéket képvisel a fizikai média, hogyan járulhat hozzá a kulturális emlékezethez és szabadsághoz, valamint milyen kompromisszumokat hozunk, amikor mindent a digitális kényelem oltárán áldozunk fel.
