Mindennapi életünk szinte észrevétlenül fonódik össze algoritmusokkal, szenzorokkal és digitális képernyőkkel. Egyre inkább digitalizált világunkban nemcsak magunk választjuk meg az interakciók irányát, hiszen életünk irányítását gyakran láthatatlan, hatalmas technológiai platformok veszik át.
A digitális technológiák ma már nem elszigetelt termékek, hanem mindent átszövő platformok és felhőalapú rendszerek. Ezek segítségével a szolgáltatók eddig nem tapasztalt hatalmat kapnak: eldönthetik, milyen információkhoz jutunk, mit láthatunk, hogyan alakulnak a társadalmi viták – miközben mindezekhez csak hozzáférést vásárolhatunk.
Adatainkhoz való hozzáférés elvesztése, a figyelem megosztása és a technológiai függés mind-mind egy hosszabb problémalista részei, amelyek most kezdenek igazán láthatóvá válni. A generatív mesterséges intelligencia gyors térnyerése tovább bonyolítja a képet: gépek írnak, döntenek helyettünk, és manipulálhatják valóságérzékelésünket.
Az európai függőség az amerikai technológiáktól egyre komolyabb kihívássá válik, különösen amikor a gazdasági és politikai környezet is változik. Mire képes egy társadalom, ha digitális infrastruktúrája más országok kezében összpontosul? Felmerül a kérdés: hogyan tudnak az európai országok visszavenni valamiféle autonómiát, felépíteni saját, független digitális ökoszisztémájukat, anélkül, hogy egyszerűen technológiai alárendeltségbe süppednének?
A beszélgetés során szó esik a közbeszerzések stratégiai szerepéről, az alternatív technológiai megoldásokról, valamint a digitális szuverenitás újragondolásáról. Milyen eszközei lehetnek egy demokratikus társadalomnak a digitális befolyás elleni védekezésre?
