Az elmúlt évszázad elején a fekélyek komoly egészségügyi kockázatot jelentettek, ráadásul a kezelésük sem volt hatékony. Akkoriban leginkább pihenéssel, semleges ételekkel és antacidokkal próbálták meg enyhíteni a tüneteket, a gyógyulás azonban hosszú hetekig is eltartott.
Garnett Cheney, a Stanford Egyetem orvosa, egy különös kísérletbe kezdett: zöld káposztalével egészítette ki betegei kezelését, alapozva saját, tengerimalacokon végzett korábbi vizsgálataira. Meglepő módon ez a módszer a vártnál sokkal gyorsabb felépülést eredményezett az emberi pácienseknél is.
Később Cheney egy azonosítatlan vegyületet is felfedezett a káposztában, melynek feltételezett fekélyellenes hatása volt – ezt „U-vitaminnak” nevezte el. A kutatók kiderítették, hogy ez az anyag az S-Metilmetionin módosított aminosav, amely nyers káposztában, tojássárgájában és tejtermékekben is megtalálható.
Azóta számos vizsgálat és állatkísérlet zajlott, amelyek azt sugallják, hogy a káposztalé nemcsak baktériumokkal összefüggő fekélyek, hanem gyulladással járó más állapotok, például cukorbetegség esetén is védőhatású lehet. Mégis, a modern kezelés mára teljesen átalakult – manapság antibiotikumokat és protonpumpa-gátlókat használnak, például omeprazolt, és a természetes alternatívák háttérbe szorultak.
Egyes tanulmányok újabb hatásmechanizmusokat vetnek fel: lehet, hogy a káposzta nem közvetlenül az okozó baktériumokra hat, hanem a gyulladásos folyamatokat szabályozza, vagy épp más, még azonosítatlan vegyületeinek köszönheti jótékony hatását.
Felmerül, hogy a káposztalé egyedi összetevői akár további felhasználási lehetőségeket is rejthetnek – például diabétesz, elhízás vagy még bakteriális fertőzések esetén is kutatják a lehetséges alkalmazásukat. Ez a történet így ma is élő kérdéseket vet fel: vajon megérdemelne nagyobb figyelmet ez a régi módszer? Miben rejlik pontosan a zöld káposztalé titka?
