A beszélgetés fókuszában az X-Men ’97 második évada áll, amely a nosztalgikus rajongók és az új nézők számára is izgalmas elemzési alapot nyújt. A szerző részletesen kitér az animáció minőségére, a történetvezetésre és a karakterek fejlődésére, különösen Apokalipszis háttértörténetére, amely eddig nem látott mélységet kap.
Érdekes felvetésként jelenik meg, hogy mennyire működik jól ez a sorozat, amikor a klasszikus, képregényes hangulatot ütközteti a sötétebb, felnőttebb témákkal, hiszen többek között időutazás, identitásválság, valamint a trauma feldolgozása is hangsúlyos szerepet kap.
Felmerülnek olyan kérdések is, hogy mennyi teret kapnak a jól ismert, illetve kevésbé ismert karakterek – például Jubilee vagy Polaris –, illetve miként változtatja meg őket a történet sodrása. A részletek között az is felbukkan, miért lehet problémás néhány epizód ütemezése, illetve mely karakterek maradnak másodlagosak ebben az évadban.
Vitaindító, hogy a sorozat mennyire ragaszkodik a látszólagos gyerekcélzottság ellenére a felnőtt nézők igényeihez, és hogyan alkalmazkodik a modern animációs sorozatok elvárásaihoz. Az is érdekes kérdés, hogy ez az adaptáció mennyire képes visszaadni a képregények stílusát, illetve mik lehetnek az új MCU X-Men projektektől várható irányok.
