Egészen a XIX. századig a tudósok úgy gondolták, hogy az egész teret egy láthatatlan, kimutathatatlan anyag tölti ki, amely alapvető szerepet játszik a fény és más hullámok terjedésében. Ezt a hipotetikus közvetítő közeget éternek nevezték el, és elképzeléseik szerint minden pontján jelen kellett lennie, hiszen a fény bárhol képes terjedni.
Az éter gondolatát hosszú ideig komolyan vették, de a Michelson–Morley-kísérlet megingatta ezt a hitet, amikor nem sikerült kimutatni az úgynevezett éterszelet. Ez vezetett ahhoz a felismeréshez, hogy talán nincs is szükség anyagi közegre a fény számára, ami végül Einstein speciális relativitáselméletéhez vezetett, ahol a fény sebessége minden megfigyelő számára azonos, és nincs kitüntetett nyugalmi állapot a világegyetemben.
Mégis, századunk fizikusai arra jutottak, hogy az „üres tér” valójában nem is üres. A kvantumtérelmélet szerint a világot mindenhol áthatják láthatatlan mezők, amelyek még a teljes vákuumban is jelen vannak, energiájuk van, sőt, maguk a részecskék is ezek rezgéseiként jelennek meg.
Ez felveti a kérdést: nem hasonlít-e ezeknek a modern elméleteknek a tere vagy „mezője” az éter régi elképzelésére? A videó körbejárja, hogy a mai fizika mennyiben tér el vagy közelít újra a klasszikus éter fogalmához. Érinti a téridő fogalmának kialakulását, a kvantummezők furcsa viselkedését, és kitér arra is, hogy bizonyos spekulatív elméletek manapság újra felvetik a „kvázi-éter” gondolatát.
Felmerülnek olyan izgalmas kérdések, hogy a téridő maga lehet-e valamiféle „új éter”, hogy a kvantumvákuum megfelel-e az ősi elképzelésnek, vagy hogy miért tér vissza az éter témája időről időre a modern tudományban és a népszerű kultúrában.
