1989-ben egy kiváló matematikus, Sir Roger Penrose nagy vitát indított azzal az állítással, hogy soha egyetlen számítógép sem lehet tudatos – még száz év múlva is hiábavaló lenne próbálkozni. Ez a gondolatmenet az egész mesterséges intelligencia (MI) szakmát felrázta, ugyanis Penrose szerint a tudatosság nem algoritmusok eredménye, és a gépek világától gyökeresen eltérő fizikai folyamatokhoz kötődik.
A központi kérdés, hogy az emberi elmét tényleg le lehet-e írni pusztán számítási folyamatként, vagy valami más, például kvantummechanikai jelenségek is szerepet játszanak benne. Penrose ehhez a Gödel-tételt hívja segítségül, miszerint az ember képes túllépni a formális rendszereken, míg egy számítógép kizárólag az előre megírt szabályokat követi.
Az elmélet a mikrocsövecskék (mikrotubulusok) szerepére fókuszál az agyban. Ezekben a speciális struktúrákban történhet meg az a kvantumhatás, amely a tudatosság alapja lehet. Egyszerű, de újszerű laboratóriumi kísérletek patkányokon és egereken vizsgálták, hogyan hat a mikrocsövecskék merevítése az altathatóságukra, és ezek az eredmények néhol váratlanul igazolták Penrose feltételezését. Ugyanakkor ellentmondásos kísérletek, kritikák és alternatív elméletek is bőséggel vannak.
A filozófiai és fizikai vita mellett megjelenik a hit kérdése is: vajon a tudatosság elsődleges, mindent megelőző elv, vagy csupán az anyag mellékterméke? A témát tovább bonyolítja, hogy a laboratóriumi eredmények egyre közelebb hozzák a választ ehhez a régóta nyitott problémához.
