Napjaink témája azoknak a játékoknak a világa, amelyeket szinte mindenki látott üzletekben, de valójában senki sem játszott velük. Felmerül a kérdés, hogy egy adott játék, a Trigger Man, vajon miért tűnt fel olyan gyakran a használt játékboltok polcain – egyszerűen mindenki megszabadult tőle, vagy több helyről érkeztek egyszerre a példányok az üzletekbe?
Azonnal feltűnik, hogy a játék borítója és címe szinte komikus, mintha egy sztereotipikus, gyenge minőségű akciójáték paródiája lenne. A fejlesztő, a rejtélyes WT Games, semmilyen ismert múltbeli háttérrel nem rendelkezik, sőt, mintha maga a stúdió sem létezett volna igazából – több forrás és pletyka is utal arra, hogy akár egy álnéven dolgozó, nagyobb cég projektje is lehetett.
A történet tipikus maffiatörténet: egy maffiafőnök fiának meggyilkolása, bosszú, rablás, árulás, és különféle karakterek, akiknek a nevei is feledhetőek, sőt, a játék hangulata abban is különösen gyenge, hogy minden átvezető jelenet szinte teljesen statikus és hang nélküli, minimális animációval, és gyakran csak pár sor szöveggel.
Játékmechanikailag igen egyszerű, de még ezt sem sikerül jól kivitelezni: alapvető hibák a fegyverhasználatban, nevetségesen egyszerű vagy éppen idegesítően frusztráló ellenségek, se hangulatos hangok, se megfelelő visszajelzés nem kíséri az akciókat. A környezetek alig reagálnak a játékosra, a szintek nagyon lineárisak és ötlet nélküliek, minden minimális erőfeszítés nélkül lett összerakva.
Felkavaró, milyen szinten hiányzik minden, ami akár csak a legalapvetőbb minőséghez is hozzátartozna: a mesterséges intelligencia rendkívül gyenge, a látvány lesújtó, a játékmenet monoton és rövid, tele értelmetlen vagy kínos pillanatokkal. Felvetődik az alapvető kérdés: vajon mennyire lehetséges egy játékból valódi élményt kihozni, ha szinte minden részén érződik a minimális munka vagy törődés hiánya?
