1998 decemberében egy Thai Airways Airbus A310-es járat indult Bangkokból Surat Thani városába, ahol azonban a leszállást számos körülmény nehezítette meg. Az éjszakai időjárás zivataros, esős és viharos volt, miközben a repülőtér számos navigációs és pályavilágítási rendszerét karbantartás vagy hiba miatt nem lehetett használni.
A személyzetnek két különböző, ellentmondásos megközelítési térkép állt rendelkezésére, egyet a thaiföldi légügyi hatóság, másikat a légitársaság adta ki, eltérő minimális látótávolság és megközelítési útvonal adatokkal. Ez önmagában is zavart és kockázatokat okozott a döntéshozatalban. Ráadásul sorozatos kísérletek történtek a leszállásra – mindegyik alkalommal túl későn tűnt fel a kifutópálya a pilótáknak a rossz látási viszonyok miatt, így go-around, azaz átstartolási eljárást kellett végrehajtaniuk.
Kiemelkedő szerepet kapott a pilóta és az első tiszt közötti kommunikáció, illetve a repülőgép viselkedése manuális go-around esetén, főleg, hogy miként vezethet el egy szokatlanul könnyű gép többszörös átstartolás során kritikus repülési helyzethez. A videó elmélyed az automatikus és manuális pilóta rendszerek működésében, a pilóták reakcióiban stresszhelyzetben, valamint abban, hogyan fordulhat át egy rutinszerű repülés veszélyes helyzetbe.
Felmerülnek olyan kérdések is, mint hogy mennyire lehetett oka a szabályok rugalmas kezelése, a pilóták fáradtsága, tapasztalata vagy éppen a kommunikációs félreértések egy ilyen esemény elkerülhetetlenné válásában. Mit tehet a személyzet, ha a minimálisan szükséges környezeti feltételek hiányoznak? Vajon miért választották a folytatást, és mi vezetett a kritikus következményekhez? A videó e dilemmákat, valamint a procedurális hibák jelentőségét is boncolgatja.
