A svájci óragyártás helyzete napjainkban különösen ellentmondásos: miközben a bevételek történelmi csúcsokat ostromolnak, az eladott darabszám évtizedes mélyponton áll. Ennek hátterében az áll, hogy a piac csúcsát mindössze néhány exkluzív márka uralja, míg a középmezőny egyre kevésbé tud érvényesülni.
Az iparág hosszú története során többször is meg kellett küzdenie jelentős kihívásokkal, például az angol, majd a japán technológiai áttörésekkel szemben. Most azonban a fogyasztói szokások változása, a K-alakú gazdasági polarizáció és a márkák túlságos ragaszkodása a hagyományhoz gyengíti a piacot.
Kiemelt szerepet kap az, hogy az úgynevezett hagyományos értékek – mint például a svájci származás vagy az ipartörténeti örökség – egyre kevésbé befolyásolják a vásárlókat. A piaci dinamika átalakul: a vevők olyan márkákat keresnek, ahol a hiteles történet, az innováció és az aktuális márkaépítés kerül előtérbe, nem csupán a múlt dicsősége.
Ráadásul a luxusórák piaca vékonyabb rétegre korlátozódik, miközben az olcsóbb modelleknél a kínai gyártók által kínált közvetlen vásárlás válik egyre népszerűbbé. Az LVMH csoporthoz tartozó, korábban középkategóriának számító márkáknál radikális átszervezések indultak: a hangsúly a limitált, exkluzív modellekre és a prémium árszegmensre helyeződik át.
A kérdés, hogy vajon a most tapasztalható exkluzivitás és piaci szűkülés hosszú távon életképes stratégiának bizonyul-e, vagy ismét egy új korszakot hoz azoknak a gyártóknak, akik képesek a tömegek számára is megfizethető, innovatív órákat létrehozni.
