A film története egy régi, jól ismert szuperhősnő, Kara kalandjait folytatja, aki a Superman-univerzumban kap főszerepet. Ezúttal különös körülmények között indul útjára: a vörös napos rendszerben időzik, közben pedig egy szerencsétlen fordulat során kutyáját megmérgezik. Kara célja, hogy megtalálja a felelőst és megszerezze az ellenszert.
Eközben egy másik szereplő személyes bosszúhadjáratot folytat: családját meggyilkolták, ő pedig az elkövetőt keresve találkozik Karaval, így kényszerű párost alkotnak, egyesítve erőiket a közös ellenség legyőzésére. Az alkotás egy klasszikus „buddy-movie” sémára épít, miközben gyakran veti fel azt a kérdést, hogy miként lehet érdekessé tenni egy szinte mindenható főhős útját.
Az alkotás erőteljesen támaszkodik a klasszikus képregényes toposzokra és látványelemekre, többször idézve meg a Mad Max-szerű világokat, sőt, a cselekmény során sok más sci-fi filmből ismerős hangulatokat is felfedezhetünk. Vizuális megoldásai azonban több ponton hagynak kívánnivalót maguk után, és nem ritkán a fényképezés is zavaróan sikerül.
Az érzelmi mélység és a morális kérdések tematizálása mellett hangsúlyos szerepet kap a karakterfejlődés kérdése, különösen Kara esetében: hogyan válik valódi hőssé, miközben saját hibáival, felelősségével és döntéseivel is szembe kell néznie. Az antagonista karakter elnagyolt, szinte parodisztikus, de ez újabb beszélgetésre adhat okot a szuperhősfilmek gonosztevőinek kliséiről is.
Mindezek mellett egy másik karakter, Lobo, újfajta energiát hoz a filmbe, különösen Jason Momoa alakításában, felvetve a kérdést, mennyiben tesz hozzá egy mellékszereplő a történet egészéhez, vagy épp mennyire tudja ellopni a show-t a főhőstől.
