Egy különös hangulatú filmkritika vezet be minket a Prime Time című mozi világába, ahol az alkotók szándékosan az exploitation, vagyis a hatásvadász filmek stílusában kalauzolnak minket végig a történeten. Már az előzetesek alapján is sejthető volt, hogy furcsa tabukat feszegető, egyedi látványvilággal dolgozó alkotásról van szó. A főszereplő, Chris Hansen karaktere egyszerre groteszk és elgondolkodtató: hajszolja az igazságot és a nézettséget, miközben egyre kevésbé elválasztható a műsor aktivista, újságírói és showműsoros oldala egymástól.
A film rámutat arra, hogyan válik az üldözöttből ragadozó, a jó szándékból pedig szenzációhajhászat. Az etikai határok keresése központi szerepet kap; a nézőt is kellemetlen, feszültséggel teli helyzetbe hozza a film. Különösen izgalmas kérdéseket vet fel arról, hogy a média mit mutat be és mit nem: ki a valódi ragadozó, mi a felelőssége az elkapóknak, van-e különbség a rossz okból végzett jó dolog és a jó okból végzett rossz között?
Az alkotás karakterei, főként Hansen és egy fiatal színész, egyre bonyolultabb kapcsolatrendszerbe keverednek, miközben szóba kerül, mennyi a valóságtartalom egy ilyen történetben, hogyan torzulnak a motivációk a stúdiók és a sikerorientált világ nyomása alatt. A néző folyamatosan újraértékelheti, mit is jelent ‘rossz embernek’ vagy ‘jó embernek’ lenni, és azt is, hogy tényleg lehet-e ezen a területen objektív igazságot találni.
