A képernyők kettős világában egyre több különleges kézikonzol lát napvilágot – de vajon milyen kompromisszumokat rejt a belépőszintű RG DS? Új fejlesztésekkel bővül a piac, miközben egyesek a nosztalgikus Nintendo DS-kalandokat, mások szimplán a két kijelző adta lehetőségeket keresik. A két kijelzős retró gépek azonban messze nem egyformák – felmerül a kérdés, hogy valóban szükségünk van-e egy ilyen készülékre?
Különféle modellek vonulnak fel, amelyek között az RG DS inkább egy pocket DS-re vagy a DS Lite-ra emlékeztet, látványban azonban nem pontos másolat. Funkcióiban akadnak kompromisszumok: a hardver inkább a régi RK3566-os processzor szintjén mozog, és a kijelzők 4 hüvelykesek, 640×480-as felbontással – mindezek retró játékokhoz elegendőek, de kérdéses, meddig terjed a teljesítménye.
Egyedi felfüggesztésű, tetszőleges állapotban megálló zsanér, letisztult külső és egyszerű belső rendszer adja az összképet, de a kezelőszervek minősége vegyes képet mutat. Érdekes felvetés, vajon elég-e egy kedvező árú eszköz retró emulációhoz, vagy a prémium modellek felé billen a mérleg, ha magasabb elvárásokat támasztunk?
Az RG DS azonban szoftveresen is felvet kérdéseket: hogyan oldható meg a 40 Hz-es frissítési hibák javítása, vagy a DS-játékok tökéletes felskálázása a 480p-s kijelzőkre? Emellett mennyire futtathatók a különböző konzol-generációk játékai, hol húzódik a határ a klasszikus retró és a modern emuláció között? A videó elgondolkodtat: mennyit ér meg számunkra a formavilág, a nosztalgia vagy a praktikum?
