A repülőtéri biztonsági ellenőrzések és a TSA működésének buktatói évről évre visszatérő panaszforrások az utazók körében. A hosszú várakozási idők, az átláthatatlan ellenőrzési folyamatok, valamint a költséges és lassú bürokrácia mind hozzájárulnak ahhoz a kérdéshez, hogy vajon létezhet-e hatékonyabb rendszer.
A Screening Partnership Program (SPP) keretén belül a reptereknek lehetőségük nyílik magánvállalatokat alkalmazni az utasok szűrésére ahelyett, hogy kizárólag állami alkalmazottak látnák el ezt a feladatot. Több amerikai repülőtéren ezt a magánmodellel működő megoldást már sikerrel alkalmazzák, melyek során jelentősebb rugalmasságot és költséghatékonyságot tapasztaltak.
Felmerül azonban, hogy miért csak kevés repülőtér váltott eddig erre a rendszerre. Az átgondolt pályázati rendszer, az állami jóváhagyások lassúsága és a programon belüli működési megkötések mind-mind gátat szabnak a gyors elterjedésnek. A probléma gyökere a döntéshozatali rendszer rugalmatlansága, valamint a magán- és állami szféra közötti verseny hiánya körül keresendő.
Azzal kapcsolatban is élénk viták folynak, hogy a biztonsági standardok mennyiben őrizhetők meg a privatizáció mellett, és milyen előnyöket kínálhatnak a piaci szereplők a jelenleg működő állami rendszerhez képest. A témakör arra is kitér, mennyiben alakulna át az alkalmazottak motivációja, a költségek szerkezete és az utasélmény minősége egy átalakított, privatizált modellben.
