Az Egyiptom nyugati részén, a Nílus-völgytől 55 mérföldre délre található Fájúm-medence történelme az ókortól kezdve különleges jelentőséggel bír. Egykor buja oázisként, a ‘Nílus kertjeként’ emlegették; ide vezetett a Nílus egyik elágazása, amely termékennyé és gazdaggá tette a területet, emberek, falvak és élővilág számára biztosítva ideális feltételeket.
Az ásatások során régészek egy eltemetett temetőt fedeznek fel a Fájúm keleti peremén, a homok alatt mintegy hat-nyolc láb mélységben. Meglepő módon a sírokban összesen több tízezer múmia maradványait találják; a testeket szorosan egymás mellé helyezték különösebb, szertartásos előkészületek nélkül. Ez szokatlan az egyiptomi temetkezési hagyományokhoz képest, hiszen itt a múmiák nagy része semmiféle mumifikálási eljáráson nem esett át, ám a sivatagi klíma megőrizte maradványaikat.
A temetkezés szerény volt: a legtöbb test mellé csupán hétköznapi tárgyakat, törött kerámiákat, szőtt szőnyegeket, datolyamagokat vagy egyszerű fapálcikákat temettek. Látványos síremlékek vagy értékes sírmellékletek helyett csak alig néhány koporsó, textilek és szemfödők maradtak fenn, tovább növelve a helyszín rejtélyét.
Az elemzések során feltűnő etnikai sokszínűségre bukkannak, hiszen a múmiák között a hajszín a sötétbarnától a szőkéig terjedt, és úgy tűnik, hogy az azonos hajszínűeket egymás mellé temették. A felvetés szerint ez családi, etnikai vagy társadalmi szerveződési alap is lehetett. Felmerül a kérdés, vajon kik lehettek ezek az emberek, honnan érkeztek, és milyen közösséget alkottak a Fájúm eldugott részén?
