A Radiohead jelentőségét és hatását a modern rockzenében vizsgálja ez az anyag, különös hangsúlyt fektetve arra, hogyan sikerült a zenekarnak megőriznie karakteres, felismerhető hangzását több évtizedes folyamatos kísérletezés mellett.
A zenekar harmonikus világának, ritmikai játékainak és formai újításainak elemzése során kiemelkednek olyan témák, mint a klasszikus és popzenei megoldások keresztezése, a váratlan akkordmenetek, valamint a megszokott dalstruktúrák elhagyása. Érdekes kérdés, hogyan ötvözik a megszokottat és az ismeretlent úgy, hogy a hallgató folyamatosan meglepődik, de sosem veszíti el a fonalat.
Külön figyelmet kap a hangszínek manipulációja, például az ismerős gitárhangok elidegenítése effektpedálokkal vagy különleges hangszerek, például az ondes Martenot használatával. Felmerül, hogy mitől lesz egy-egy hangzás ismerős vagy kifejezetten szokatlan a fül számára.
Ritmus és tempó terén a Radiohead bátran használ eltérő ütemmutatókat, poliritmusokat és pulzáló szerkezeteket, amelyek kizökkentik a hallgatót a megszokott négynegyedes lüktetésből. Az anyag kitér arra, hogyan teremtenek feszültséget és érdekességet ezekkel a kompozíciós megoldásokkal anélkül, hogy teljesen elidegenítenék a hallgatót.
Felmerül a kérdés, hogy a dalformákban tapasztalható folyamatos változtatások—például szakaszok ismétlésének hiánya vagy egy témára épülő, de nem visszatérő szerkezetek—hogyan járulnak hozzá a Radiohead egyediségéhez és művészi szabadságához. A videó végigvezeti a nézőt ezeken a zenei rétegeken, miközben megmarad a titok, mi a teljes receptjük a különlegességhez.
