Az elmúlt években a túlélő horror rajongók valódi reneszánsznak lehettek tanúi: nagy költségvetésű klasszikus sorozatok, mint a Resident Evil és a Silent Hill új életre keltek, míg az indie színtéren is szenvedéllyel készített, nosztalgikus, de egyúttal újító játékok jelentek meg. Ebbe a tendenciába illeszkedik a Post Trauma is, amely hosszú fejlesztés után jelent meg, és különösen a Silent Hill pszichológiai horror hagyományaihoz nyúl vissza.
A játék főhőse Roman, egy középkorú japán metróvezető, aki egy lerobbant, groteszkül torzult metrókocsiban tér magához, emlékek nélkül arról, hogyan került oda. Az ismerős, de mégis idegen környezet, a szétesett szövegek és a baljós hangulat mind hozzájárulnak a pszichológiai feszültség kiteljesítéséhez. A karakterválasztás is különleges: Roman eltér a megszokott horrorhősöktől, hétköznapi, kissé pocakos figura, akinek hitelessége és szinkronhangja külön is kiemelést érdemel.
A játékmenet során a hangsúly nem a folyamatos harcon, hanem a fejtörőkön, logikai és kombinációs rejtvényeken van. Az ellenfelekkel való összecsapások ritkák; helyette a játékos leginkább rejtélyek megoldásán dolgozik, és gyakran kell visszatérnie, jegyzetelnie, megfejtenie elrejtett információkat, hogy továbbléphessen a történetben.
A Post Trauma bátran és átlátszóan utal forrásaira, számos apró referenciát rejt el a Silent Hill sorozathoz – a helyszínek, karakternevek, sőt, még bizonyos hanghatások is visszaköszönnek. Az is figyelemre méltó, hogy időnként más szereplők szemszögéből is megélhetjük az eseményeket, ami változatosságot ad a játék menetéhez.
A vizuális kidolgozottság, részletgazdag környezet és az atmoszférikus kameraállások erősítik az elidegenedés érzését, bár az animációk néha elmaradnak az egyéb látványelemek színvonalától. Aki szereti a logikai kihívásokat, a lassabb tempójú, rejtélyközpontú horrorélményt és a klasszikus túlélő horrorok hangulati világát, mindenképpen izgalmas utazás elé néz.
