A tudományos kutatásokban gyakran elvárás az objektivitás, ám előfordul, hogy a személyes élmények és diagnózisok ösztönzik a kutatókat új utak keresésére. Ebben az összeállításban öt olyan kutató története bontakozik ki, akik saját betegségük megértéséért, illetve kezeléséért vágtak bele önálló vagy csapatalapú tudományos munkába.
David Fajgenbaum ritka autoimmun betegsége, a Castleman-kór, majd későbbi önálló kutatásai révén sikerült már létező gyógyszerrel kezelnie önmagát, létrehozva egy olyan kutatói hálózatot, amely további ritka betegségek gyógyszeres újrahasznosításán dolgozik.
Chris Nowinski sportolói múltja során szerzett agysérülése fordította a figyelmét a traumás agysérülésekre és a CTE (krónikus traumás enkefalopátia) kutatására, amelyhez később kutatói karriert és tudományos eredményeket is csatolt.
Sonia Vallabh édesanyja rejtélyes betegsége után tudta meg, hogy örökletes prionbetegség génmutációját hordozza. Ez arra késztette, hogy pályát váltson, a férjével közös laboratóriumukban pedig prionbetegségek megelőzését és kezelését kutatják, főként azokra koncentrálva, akiknél a betegség még nem jelent meg.
Julio Saez-Rodriguez vesebetegség-diagnózisa után a saját bioinformatikai szakértelmével alkotott új eszközöket a betegség molekuláris okainak feltérképezésére; mára több klinikai vizsgálat és egy átfogó adatbázis is az ő kezdeményezéséhez kapcsolódik.
Susan Michaelis pilótaként, majd kutatóként az aerotoxikus szindrómát, vagyis a repülőgép levegőjéből eredő, potenciálisan káros anyagok szervezetre gyakorolt hatásait vizsgálta, rávilágítva arra, hogy nem csupán elméleti kockázatról van szó, hanem életet befolyásoló tényezőkről.
Bár mindannyian a saját életük, egészségük megóvása érdekében vágtak bele a tudományos kutatásokba, munkájuk eredménye mások számára is reményt és új terápiás lehetőségeket nyithat meg.
