Las Vegas közelében, a sivatag közepén áll egy monumentális alkotás, amely nem város, nem lakóhely, és nem valamilyen kereskedelmi vagy természeti célból jött létre. Michael Heizer „City” című szobra ötven éven át készült, méreteit tekintve egyedülálló, ám mégsem lehet szabadon látogatni: évente kevesebb mint ötszáz látogatót fogad, szigorú szabályok mellett, dokumentációt pedig szinte lehetetlen készíteni róla. Mit jelent, ha egy műalkotás ilyen mértékben elzárt a közönségtől?
A videóban további példák is felmerülnek: Elena Helfrecht „Plexus” című könyve, amely titkokat rejt zárt lapjai között, Francisco Goya titkos falfestményei, Prince zárt zenei archívuma – mind azt a kérdést vetik fel, mi történik az alkotással, ha nem a közönségnek szánják, vagy ha csak később válnak láthatóvá.
A bemutatott témák túlmutatnak a művek puszta bemutatásán: felmerül a kérdés, hogy a művészetnek szüksége van-e közönségre, mennyiben jogos vagy etikátlan megmutatni és terjeszteni azt, amit eredetileg talán senkinek nem szántak. Vajon a valódi értelmezés a titokban, a megközelíthetetlenségben, vagy a nyilvánosságban rejlik? Mi történik az alkotással, és velünk, ha a művészetet csak másodkézből ismerjük meg, vagy ha épp a kulisszák mögött marad örökre?
Az esszé különféle művészeti ágakon és korszakokon keresztül vezeti végig a nézőt, miközben kitartóan keresi a választ arra: lehet-e, érdemes-e művészetet készíteni úgy, hogy azt senki se láthassa?
