A modern videojátékokban gyakran találkozunk egyszerű, szinte üres vásznat jelentő főhősökkel, amelyeket a köznyelvben csak „kis fehér srácoknak” neveznek. Ezek a karakterek általában alig rendelkeznek arcvonásokkal, öltözékkel vagy konkrét identitással, sőt sokszor megszólalni sem szoktak.
Érdekes pszichológiai és művészi kérdések vetődnek fel: hogyan hat a játékos élményére az, hogy ilyen semleges protagonistákat irányít? A karakterek átlátszó személyisége teret ad az önértelmezésre és a környezet dominánsabb, részletgazdagabb bemutatására.
Mindezt kontrasztba állítja a videó a nagy költségvetésű játékok izmos, kifejező főhőseivel. Az ilyen „kis fehér srácok” által megtestesített minimalista dizájn érdekes művészettörténeti kapcsolódásokkal is rendelkezik, hiszen a minimalizmus lényege, hogy a formákra és az alapvető alakzatokra helyezi a hangsúlyt, szemben a részletes realizmussal vagy az absztrakt expresszionizmussal.
Felmerül az a kérdés is, hogy a karakterek színe, jelen esetben a fehér, hogyan befolyásolja az érzelmi töltetet vagy a játékos azonosulását. Vajon ezek a semleges főhősök valóban személyesebb élményt adnak, vagy épp ellenkezőleg, elidegenítenek?
