A modern videojátékok gyakran homályos, akadozó és hibáktól hemzsegő élményt nyújtanak, miközben egyre több erőforrást – pénzt, időt és erős hardvert – mozgósítanak a fejlesztésükhöz. Érdekes ellentmondás, hogy a technológiai fejlődés ellenére sok játékos úgy érzi, a teljesítmény és a látványvilág mintha romlott volna.
A videó visszatekint a régi konzolos időkre, amikor a fejlesztők pontosan ismerték a célhardvereket, és így ki tudták aknázni azok minden erőforrását. Napjainkban a játékokat már számtalan platformra kell optimalizálni, ami jelentősen bonyolítja a fejlesztést és a hibakeresést.
Szó esik az utóbbi években elterjedt képhibákról, például az egyre gyakoribb homályos, mosott grafikáról, amely mögött gyakran az úgynevezett temporális élsimítás (TAA) áll. Érdekes kérdésként merül fel, hogy miért ragaszkodnak a fejlesztők ehhez a technológiához, holott sok játékos kifejezetten zavarónak tartja.
Megjelennek a fejlett grafikus eljárások, mint a valós idejű világítás, sugárkövetés, illetve az olyan felbontásnövelő technológiák, mint a DLSS vagy a FSR. A videó példákat hoz arra, hogyan fest ugyanaz a játék régen és ma, és kiemeli, hogy gyakran nem a technikai fejlődés, hanem a művészi irány hiánya okoz csalódást.
Az Unreal Engine 5 körüli viták is előtérbe kerülnek: vajon maga a motor a hibás a technikai problémákért, vagy inkább a kiadási kényszer és az irreális elvárások állnak a háttérben? Végül felvetődik a kérdés, ki is tehető felelőssé a lassabb, hibásabb játékélményért: a fejlesztők, a motor készítői, vagy a játékipar egész rendszere?
