1994 májusában a brit és francia vezetők részt vettek a Csatorna-alagút megnyitóján, amely Európa két fő gazdasági és kulturális központját kötötte össze. A projekt története azonban már az 1800-as évekig nyúlik vissza, és számos politikai, gazdasági és technológiai vita övezte előkészületeit. A kezdeti akadályok közül a biztonsági félelmek, a költségek váratlan növekedése, illetve a brit és francia kormányok eltérő felfogása is jelentős szerepet játszott.
Különös hangsúlyt kapott a finanszírozás: Margaret Thatcher csak teljesen magánfinanszírozás esetén támogatta a projektet, így a tervezés során igyekeztek a bankokat és a közvéleményt is megnyerni számos garanciavállalással. Ezen ígéretek között szerepelt például a regionális vasúti összeköttetések és állomások létrehozása vagy a kompipar versenyképességének megőrzése.
Bár a kezdeti várakozások rendkívül optimisták voltak, a tényleges forgalom jelentősen elmaradt a tervektől. Az eredeti célok, mint a széles körű regionális vasúti közlekedés vagy a teherforgalom átalakítása, nagyrészt nem valósultak meg. A magáncéges működési modell strukturális problémákat és széttagoltságot szült, a helyi garanciák pedig sorra estek áldozatul az üzleti racionalizálásnak.
Az alagút működését nemcsak gazdasági, hanem infrastrukturális és politikai tényezők is befolyásolták. Olyan konkrét kérdéseket vet fel a videó, mint a vasúti rendszerek szabványainak különbségei, az átmenő forgalom akadályai, a határellenőrzés logisztikai nehézségei és az infrastruktúra-fejlesztések illesztési problémái. Ezen kívül szó esik a fővárosok szerepének túlzott dominanciájáról és arról, hogyan alakította át az alagút (vagy éppen nem alakította át) a régiók gazdasági helyzetét.
Felmerül az is, mennyire segítené egy valóban rendszerszintű gondolkodás és együttműködés az infrastruktúra hosszú távú sikereit, valamint milyen szerepe volt (és maradt) a magánszektor és az állam együttműködésének ebben az egyedülálló, világszinten is jelentős projektben.
