A videó a videojátékok művészetté válásának kérdéseit járja körül, és rámutat arra, hogy bár a játékipar ma már számottevő gazdasági erővel bír, társadalmi megítélése még mindig nem éri el más médiumokét, különösen a filmét.
A középpontban az a kulturális sztereotípia áll, miszerint a videojátékokat inkább gyerekeknek szánt szórakoztatásnak tartják, és ez a képzet az egész médiumra árnyékot vet. Felmerül a kérdés, miért vált a film ilyen hamar elismert művészi formává, miközben a videojátékok hasonló szerepet még jóval nehezebben szereznek meg maguknak.
A beszélgetés kitér arra is, hogy sok játékrajongó örül annak, ha kedvenc játékából moziadaptáció készül, mintha ez lenne a legnagyobb elismerés, amit egy franchise elérhet. Ezzel összefügg az a kérdés, vajon valóban egy alacsonyabb rendű médiumról beszélünk-e, vagy csak társadalmi előítéletek akadályozzák az elfogadást?
Vizsgálja, milyen szerepet játszott a történelemben a játszhatóság nehézsége, az előítéletek generációról generációra történő átadása, és hogyan tartja fenn ez a kulturális örökség a videojátékok megkésett elismertségét. Párhuzamot von az animációs filmek és a játékok társadalmi megítélése között is.
