A játékok nehézségi szintjei szinte mindenkit döntés elé állítanak már a legelső pillanatokban. A videóban szó esik arról, hogy a normál mód mégsem mindig az „alapértelmezett” vagy éppen legjobb élményt nyújtja, hiszen előfordul, hogy így több játékelem elsikkad a könnyedség miatt.
Példákon keresztül vizsgálódik a téma: a The Witcher 3 játékban például a nehezebb – Death March – mód új dimenziókat nyit meg, miközben kiderül, mennyire félrevezető lehet a játék eleji nehézségi rész, vagy milyen könnyen lemaradhatunk elemekről, ha rosszul választunk.
A dinamikusan változó nehézségi szintekre is kitér, amelyeket sorozatok – mint a Resident Evil – alkalmaznak, hogy folyamatosan a játékos teljesítményéhez igazítsák az élményt. Ugyanakkor dilemma, hogy az automatikus vagy testre szabható nehézség segíti-e leginkább a személyes kihívás érzését.
Szó esik a fix nehézségi szinttel rendelkező játékokról – mint a Dark Souls vagy az Elden Ring –, amelyekben a mélység és elérhető stratégiák bősége helyettesíti a hagyományos nehézségi beállításokat. Ezekben a játékosnak magának kell rájönnie, milyen eszközökkel és megoldásokkal tud sikeres lenni – de kérdés marad, mennyiben segít vagy akadályoz az ilyen rendszerek összetettsége.
A videojáték-tervezés örök kérdése: miképp lehet igazán jól egyensúlyozni a játékélményt, ha minden játékos más szintű kihívásra és élményre vágyik? Felmerül, hol húzódik a határ a hozzáférhetőség, a játékos motiváció és a valódi kihívás megélése között.
