300 millió évvel ezelőtt, a korai perm időszakban a szárazföldi élet lenyűgöző „természeti kísérletbe” kezdett: a vízi élőlények megkezdték a szárazföld meghódítását, és számos, ma megszokott tulajdonság ekkor jelent meg először, mint például a masszív végtagcsontok, a tojáshéj vagy a növényevés képessége.
Egy különös, mára szinte teljesen eltűnt jelenség azonban uralta ezt a korszakot: a hátgerincből kiinduló, hatalmas „vitorlák”, amelyek több, egymással nem rokonságban álló fajon is megjelentek. Számos kutató már a 19. század végétől vizsgálja, hogy ezek a látványos képződmények miért voltak ennyire elterjedtek, majd miért tűntek el ilyen gyorsan.
A paleontológia főszereplője, Edward Drinker Cope, elsőként vetette fel, hogy a vitorlák talán „vitorlázásra” szolgáltak, de ez gyorsan megdőlt, mert e fajok valójában szárazföldi életmódot folytattak. Hamarosan a védekezés, majd a hőszabályozás ötlete került előtérbe: lehetséges volna, hogy ezek az állatok a vitorláikkal szabályozták testhőmérsékletüket?
Az elmúlt évtized kutatásai azonban rávilágítottak, hogy a vitorlák csontjainak szerkezete nem támasztja alá a hatékony hőleadást vagy -felvételt, így újabb magyarázatok is születtek. Elképzelhető, hogy a vitorlák inkább társas, esetleg szexuális szerepet töltöttek be, például kommunikációt vagy párkeresést szolgáltak abban a korban, amikor a hangalapú kommunikáció még nem alakult ki.
Ezek az állatok talán a vizuális feltűnés révén oldották meg kommunikációs problémáikat, de napjainkban is vita folyik arról, pontosan mi hajthatta a vitorlák többszöri, egymástól független kialakulását – és mi vezetett eltűnésükhöz. Az ismeretlen végső ok továbbra is izgalmas rejtvény a tudomány számára.
