Emberként szinte lehetetlen megtapasztalnunk a teljes, abszolút sötétséget. Még a legsötétebb éjszakán, felhők és hold nélkül is átszűrődik némi csillagfény, de ha valaki mégis kísérletet tesz, például barlangba vonulva, lenyűgöző – és olykor riasztó – következményekkel járhat. Tudományos kísérletekben már néhány óra után hallucinációk jelentkeznek, a vizuális központok aktiválódnak még fény hiányában is, és a valóságérzékelés megváltozik.
Az évek során számos extrém példáról hallhattunk: barlangokban magányosan eltöltött hónapok, extrém izolációs kísérletek, vagy akár egy kísérletre vállalkozó nő, Beatriz Flamini, aki több mint egy évet töltött a föld alatt beszélgetés és időérzék nélkül. A videóban feltűnően sok történet rámutat arra, mennyire megbízhatatlanná válik az idő érzékelése vagy a saját gondolataink egy ilyen környezetben.
Rengeteg művészeti alkotás, irodalmi mű és film foglalkozik a sötétséghez kapcsolódó félelmekkel, legyen szó horrorfilmekről, pszichológiai thrillerekről vagy klasszikus irodalmi művekről. De nem csupán a barlangok sötétje vagy a történelmi áramszünetek inspirálnak félelmeket: a mindennapi életünket is átszövi az az egyszerű, zsigeri szorongás, ami a sötéthez társul. Gyermekkorunkban, egy sötét lépcsőfordulóban, vagy egy nyári éjszaka ablakán túl mindig ott a kérdés: Vajon csak a semmi van ott… vagy valami rejtőzik a fekete sávokban?
A sötétség tudományos, művészeti és lélektani vizsgálata mellett szó esik arról, miként változtatta meg életünket az elektromosság, és milyen törékeny ez a világosság: egy pillanat alatt visszazuhanhatunk a sötétbe. Az is kiderül, mi minden köt össze minket a sötétséggel – az álmainktól kezdve a világegyetem vizsgálatáig, sőt, a történelem és a halál végső metaforájáig.
