Mi lett volna, ha a Commodore VIC-20 több figyelmet kapott volna, és nem árnyékolja be a C64 megjelenése? Az elhangzó gondolatok főként arra összpontosítanak, hogy a hardver legnagyobb akadálya a korlátozott memória és az alulhasznált háttértár volt – hiába volt a VIC-20 hangszintetizátora a korban kimagasló, a kevés RAM miatt nem készülhettek összetettebb játékzenékkel vagy bevezető képernyőkkel rendelkező játékok.
Felmerül a kérdés, hogy mit lehetett volna kihozni ebből a gépből nagyobb RAM-mal és lemezes játékokkal; ahogyan néhány alternatív univerzumban akár a Commodore zászlóshajója is maradhatott volna. Megjelennek példák arról, hogyan konvertálhatók C64, Spectrum vagy akár NES játékok a VIC-20-ra minimális kompromisszumokkal, ha kreatívan közelítünk a grafika- és memóriakezeléshez.
A bemutatott modern játékportok is rávilágítanak, mennyit fejlődhettek volna a VIC-20-as játékok, ha széles körben elterjedt lett volna a memóriabővítés: Pitfall!, Prince of Persia, DOOM vagy éppen Ultima III portjai mutatják, milyen lehetőségek maradtak ki. Végül felmerül, hogy mennyiben korlátozza általában is a régi gépek játékélményét a kevés memória, és hogy akár a C64, akár a Nintendo rendszerei is profitálhattak volna a bankolt memória használatából.
