Az 1980-as évek közepén óriási várakozás és lelkesedés övezte a Nintendo Entertainment System (NES) amerikai piacra kerülését, amely sokak számára a gyerekkor ikonikus kellékévé vált. A konzol dizájnja tudatos stratégia eredményeképpen inkább egy videómagnóra hasonlított, mint játékgépre, ám ez a stílus kompromisszumokkal is járt, többek között nehézkes kazetta-betöltéssel és megbízhatatlan csatlakozóval.
Nintendo technológiai választásai is kérdéseket vetnek fel. A hardver már a megjelenéskor kissé elavultnak számított, ráadásul a játékok kereteit gyorsan elérték a korabeli limitációk. Mindezek ellenére a platform korszakalkotó címeket vonultatott fel, miközben szoftveres trükkökkel és speciális chipekkel próbálták feszegetni a rendszer határait.
Az NES hangzásvilága és grafikai képességei maguk mögött hagyták a versenytársakat, de korlátjait más megoldásokkal ügyesen ellensúlyozták. A zenei motívumok generációknak váltak felejthetetlenné, miközben a vezérlő gombkiosztása máig formáló erejű a videojáték-iparban.
Felmerül a kérdés, hogy a Nintendo üzleti döntései valóban a piac fejlődését segítették, vagy inkább épp ellenkezőleg: szigorú kizárólagossági szerződéseikkel gátolták a versenytársakat és a fejlesztőket. Az is izgalmas szempont, hogy a globális sikerek ellenére minden országban másként teljesített a termék, és mennyire számítottak a nosztalgikus emlékek a konzol megítélésében.
