Az open world játékok célja gyakran az, hogy élő, pezsgő világot teremtsenek, ahol a játékosok folytonos ingerekkel, karakterekkel és tevékenységekkel találkoznak. Mégis akadnak alkotások, amelyek szándékosan vagy mellékesen az ellenkezőjét érik el: hatalmas, üres tereket kínálnak, ahol hosszú ideig nem találkozunk senkivel.
Többek között olyan címek kerülnek terítékre, ahol a magány érzése nem a tartalom hiányából ered, hanem gondosan megalkotott atmoszférából fakad. Ezek a játékok különböző technikákkal – mint például a hangok, környezet vagy történetvezetés – hangsúlyozzák az elszigeteltség, az elhagyatottság vagy a végtelen tér élményét.
A válogatás bemutatja, miként tud egy túlélőjáték, posztapokaliptikus világ vagy akár egy klasszikus platformer is egyedüllétet sugallni. Felmerül a kérdés: miért lehet jó, ha a virtuális világ nem akar minden pillanatban szórakoztatni, hanem teret ad az elmélyült felfedezésnek vagy önreflexiónak?
A videó egyúttal felveti, hogy a magányos terek milyen pszichológiai és esztétikai hatást gyakorolnak a játékosra, és hogy ez tudatos fejlesztői döntés-e, vagy a műfaji sajátosságokból eredő mellékhatás.
