A kilencvenes évek elején, amikor a versenyjátékok még főként látványuk és zenéjük miatt arattak sikert, a Lotus-széria hatalmas rajongótábort szerzett magának a Gremlin Graphics jóvoltából. Ebben az időben ezek a játékok forradalminak számítottak: a monitoron pompás grafikák és korhű techno, illetve dance zenék tették hangulatossá az élményt.
Idővel a trilógia harmadik darabja, a Lotus 3: The Ultimate Challenge is bemutatkozott az Atari ST és Amiga mellett több más platformon is. A kommentátor részletesen elemzi, hogy melyik változat miben nyújtott többet vagy kevesebbet, külön kiemelve a grafikát, a zenei élményt és a játékmenet gördülékenységét. Felmerül a kérdés: vajon a hardver teljesítménye mennyire befolyásolta a játékélményt, és milyen kompromisszumokat kellett kötni a különféle verziókban?
Meglepő különbségek tárulnak fel, hiszen például a Mega Drive/Genesis változat, bár élvezetes, grafikájában és hangzásában nem tudja felvenni a versenyt a számítógépes portokkal. Az említett track szerkesztő mód, a Rex mód, sajátos extrát kínált, amely abban az időben különlegességnek számított konzolokon. Az Atari ST-n a vizuális tálalás számottevően jobb lett, noha itt a framerate megbízhatósága kérdéses marad.
Néhány változatban olyan részleteket is találunk, amelyek kizárólag az adott platform sajátosságai miatt kerültek be – például a Spirit Turbo SE helyett a DOS változatban Spirit S4 szerepel. Az Amiga-kiadás zenei és vizuális szempontból is etalonnak számít, és egy sokszor emlegetett kérdés, hogy mindezek mellett mennyire volt kényelmes kétlemezes vagy CD-s formában játszani a trilógiát.
