Új-Zélandon megjelenő Open Star Technologies vállalat egy régi, de eddig problematikusnak tartott nukleáris fúziós technológiát, a lebegő dipólus elvét helyezi fejlesztési fókuszába. Az elmúlt évtizedekben ezt a megközelítést elsősorban instabilitása és egyéb technikai problémái miatt mellőzték a szakemberek.
Az új koncepció szerint nem a klasszikus tokamak vagy sztellarátor mágneses elrendezést alkalmazzák, hanem egy torusz alakú, szupervezető mágnest helyeznek el a plazma belsejében, amely egyedi mágneses teret hoz létre. Ebben a kialakításban a különleges geometria képes bizonyos plazmainstabilitásokat csökkenteni, olcsóbbá és egyszerűbbé téve ezzel az erőmű megépítését.
Mindezzel együtt újabb problémák is keletkeznek; például a mágnes védelmét kell megoldani a fúziós folyamatok során keletkező gyors neutronok ellen, amelyek tönkretehetik azt. Eddig éppen ez volt a legnagyobb akadály a technológia előtt, különösen a deutérium-trícium üzemanyaggal végzett reakciók esetében.
Az Open Star megközelítése szerint inkább mérnöki és karbantartási oldalról kell kezelni a helyzetet: a mágnest több rétegben védik, amelyeket robotszerűen, rendszeres időközönként ki is tudnak majd cserélni. Különleges anyagokat, például volfrámot és bór-karbidot alkalmaznak a védőpajzs kialakításához. A stratégia lényege, hogy a problémás elemek cserélhetők legyenek, így a nagyobb károkat megelőzhetik.
A téma túlmutat egy egyszerű technológiai fejlesztésen, mert felveti az üzemeltethetőség és a rendszeres karbantartás jelentőségét is a jövő fúziós erőművei esetén. Kérdés, vajon más fúziós startupok hajlandók lesznek-e hasonlóan pragmatikus módon közelíteni a problémákhoz, vagy továbbra is új fizikai áttörésekben reménykednek.
