Kiruna, Svédország legészakibb nagyvárosa, példátlan kihívással szembesül: egész városrészeket kell áttelepíteni, mert a közeli vasércbánya folyamatosan növekszik, és veszélyezteti az ott élők lakóhelyeit és a város ikonikus épületeit. Még a híres, a svédek által az ország legszebb épületének választott fatemplomot is óriási logisztikai feladatként költöztetik át az új központba.
A bányászat mindig is meghatározta Kiruna identitását, a város ugyanis a bánya alapítása óta, több mint 125 éve nőtt fel és működött együtt az iparral. Azonban az átköltöztetés során sok lakos elveszíti otthonát, iskolák zárnak be, közösségek szakadnak szét – a helyiek alapvető kérdéseket fogalmaznak meg arról, hogy mennyire veszi figyelembe az ipari szereplő a városlakók érdekeit, illetve hová kerülnek a bánya óriási hasznai.
Nemcsak a városi életben okoz gyökeres változásokat a bányászat, de a környező természetben is. Az őslakos számi nép pásztorai generációk óta küzdenek a csökkenő legelőterületekkel: a bővülő bánya újabb akadályt jelent a rénszarvascsordák vándorlási útvonalán, és a számi közösséget a döntéshozásból is nagyrészt kizárták.
Felmerül a kérdés: mit jelent egy város számára az otthonosság, identitás és kulturális örökség, ha a gazdasági érdekek mindenek felett állnak? A dokumentumfilm betekintést ad a művészeti élet szétzilálódásába, a családok hétköznapi nehézségeibe, de megmutatja az újrakezdésre irányuló kísérlet kockázatait és reményeit is.
