Európa vidéki tájainak átalakulása olyan történeteket rejt, amelyekben több generáción átívelő családi gazdaságok lassan eltűnnek, miközben a földek vagy pusztulásnak indulnak, vagy nagybefektetők, pénzügyi alapok kezébe kerülnek. A gyümölcsösök, amelyeket egykor családok alapítottak és gondoztak, ma már gyakran üresen állnak, vagy más funkciót kapnak, például rendezvényhelyszínné vagy turistalátványossággá válnak.
A piaci folyamatok, szabályozások és globális verseny egyre nehezebb helyzetbe hozzák azokat, akik megmaradnának a hagyományos mezőgazdaságnál. Míg a fogyasztók által fizetett árak csökkent részét kapják meg a termelők, a termőterületek elhagyása komoly környezeti és élelmezésbiztonsági kockázatokat is hordoz magában: növekszik a bozótos, fokozódik a tűzveszély, és romlik a talajállapot.
Egyes térségekben a helyi piacok még fenn tudnak maradni, de a fiatal generációk hiánya, a szigorú szabályozások és az olcsó, importált áru erősen szűkítik a lehetőségeket. A mezőgazdasági technológiák fejlődése ideig-óráig javítja a termelékenységet, de az úgynevezett futópad-elmélet szerint végül az árak ismét csökkennek, és a kisgazdaságok nem tudnak lépést tartani.
A generációváltás elmaradása miatt egyre több földterület válik gazdátlanná, amelyre a szövetkezeti modellek vagy technológiai megoldások, például autonóm traktorok, kínálhatnak alternatívákat. Felmerül a kérdés, hogy kik és milyen formában gondozzák majd a jövő földjeit, miközben a hagyományos mezőgazdasági szereplők fokozatosan eltűnnek.
Közben az agráriumban dolgozók már nemcsak élelmiszert, hanem szolgáltatásokat is kínálnak: a karbonmegkötés, agroturizmus és szövetkezeti működés új irányt szabhat a vidéki közösségeknek. Azonban a valódi változás nemcsak technológiai, hanem mély társadalmi és kulturális átalakulást is követel. A nagy kérdés továbbra is az: a földek megmaradnak, de lesz-e, aki megművelje őket?
