2025 augusztusában az izraeli kormány jóváhagyta az E1 nevű, nagyszabású telepes projektet a megszállt Ciszjordániában, amely mintegy 12 négyzetkilométeres területet fed le, és több ezer palesztin arab kényszerű kitelepítésével járhat. A helyszínt és az időzítést számos nemzetközi kritika éri, hiszen a projekt komoly akadályokat gördít a kétállami megoldás lehetősége elé, elsősorban azáltal, hogy keleti irányból összekapcsolja Jeruzsálemet és a Ma’ale Adumim telepet, elvágva a palesztin területeken belüli összefüggő városi térségeket.
Az izraeli településpolitika és folyamatos területfoglalások évtizedek óta mélyítik a konfliktust. Eközben mind a vízforrások, mind az infrastruktúra feletti izraeli ellenőrzés, valamint az útakadályok és katonai ellenőrzőpontok számának növekedése is jelentősen rontja a mindennapi palesztin élet feltételeit. Politikai szinten az E1 tervek jelentős válaszként értelmezhetők arra a nemzetközi hullámra, amely Palesztina államiságát kezdi egyre szélesebb körben elismerni.
A terület fizikai újrarendezése mellett Izrael évtizedek óta „kúszó annektálási” stratégiát folytat, amely demográfiai és jogi eszközökkel is igyekszik nehezíteni egy jövőbeli, földrajzilag is működőképes palesztin állam létrehozását. A lakossági arányok átalakítása, a telepeskolóniák jelentős támogatása, valamint az 1980-as kelet-jeruzsálemi egyoldalú annektálás mind hozzájárulnak a jelenlegi patthelyzethez.
Felmerül a kérdés: mennyiben tekinthető véglegesnek a kétállami megoldás halála? Milyen további lépések és nemzetközi reakciók várhatók, és mi lesz a folyamatosan szűkülő palesztin területek és lakosság helyzete? Mit jelent mindez a térség, sőt a tágabb Közel-Kelet geopolitikai jövője számára?
