A Hollow Knight elsőre egyszerű platformernek tűnhet, de valójában sokkal többet rejt magában: egy különleges érzésvilágot, amely magával ragadja a játékost, és egyszerre kelti a kétségbeesés, magány és életteliség érzését. Az elmosódó háttérben mozgó hatalmas rovarok, a mély parallax művészet és a harcok kihívásai mind hozzájárulnak ehhez az atmoszférához.
Az alkotás kiemelkedő példája a metroidvania műfajnak, amely sokkal többre képes az egyszerű kulcskeresésnél és új területek feloldásánál. A kezdő városból, Dirtmouth-ból indulva a játékosra van bízva, hogy merre fedezi fel a haldokló Hollow Nest világát. A vizuális nyelv fokozatosan vezeti a játékost a friss zöld levelek vagy a kristályképződmények segítségével, miközben újabb és újabb kérdéseket vet fel a felfedezés, önállóság és játékélmény terén.
Ezen túlmenően a játék pályatervezésének finom ötletei és a rejtett navigációs pontok növelik a felfedezés örömét. A játékos minden döntése hatással van a haladásra, miközben a harc, építkezés és az ismeretlen területek bejárása összefonódik a történetmeséléssel. Különösen izgalmas az, ahogy a játék újrahasznosítja saját pályaelemeit vagy boss harcait, kihívás elé állítva még a gyakorlott platformjátékosokat is.
Felmerül a kérdés: vajon a Hollow Knight sikere és egyedisége elérhető más metroidvania játékok számára? Hogyan hat a játékos szabadsága a kaland élményére? És hogyan képes egy ilyen játék még a zenei motívumokat is az érzelmi világ erősítéséhez használni?
