Az alkotás története során a Toy Story három különböző univerzumban is létezik: az eredeti moziváltozat, a DVD-kiadás és a speciálisan elkészített 3D-s verzió. Ezek mind technológiailag és látványban is mást kínálnak, miközben ugyanazt a klasszikus mesét mesélik el.
Felmerül a kérdés, hogyan képes egy 1995-ben készült, elsőként teljesen 3D-ben animált film újra életre kelni a napjaink modern hardverén. A munkafolyamat nemcsak technikai, hanem művészi kihívásokat is rejtett. Eredeti munkagépeket és kódokat kellett felkutatni, helyettesíteni, sőt sokszor újraírásra is sor került.
Érdekesség, hogy bizonyos jelenetek — például Andy felhajtója — nem teljes 3D-ben készültek, hanem 2D képek, amelyeket utólag alakítottak át a 3D-s élmény érdekében. Komoly szerepet kap a kompozitálás (komping), vagyis a rétegek és effektek egyesítése és elkülönítése, valamint a világítás és árnyékolás finomhangolása, amelyek jelentősen eltérhetnek az egyes változatok között.
A film kulisszái mögé bepillantva különféle hibák, finomhangolások és trükkös megoldások is szóba kerülnek: például hogyan oldották meg, hogy Woody és Buzz szemből beszélgetve megfelelően álljanak egymáshoz képest, illetve milyen trükkök kellettek ahhoz, hogy a film 3D-s változatának térbeli hatása kényelmes, következetes és elragadó legyen. Mindez rávilágít arra, milyen összetett és kreatív folyamat egy több évtizedes animáció újrafeldolgozása a modern közönség számára.
